A tokaji bor kitűnőségét a Hegyalja talajának és éghajlatának sajátos együtt hatása alakította ki. Ezt az is bizonyítja, hogy számos délibb fekvésű hegyvidéken kísérleteztek a tokaji szőlőfajták termelésével, azokat teljesen hegyaljai módon kezelték, az ott termelt borok mégis messze elmaradtak a hegyaljai borok mögött, de még fajtajellegük is teljesen eltérő volt.


Az, hogy miként fejti ki a talaj és az éghajlat itt Hegyalján e páratlan átalakító képességét szőlőfajtáinkra, sőt idegenből a Hegyaljára importált fajtákra is, erre többféle magyarázat is született.
Egyesek szerint a Hegyalja trachyt-rhyolit máladék talaja a szőlő zamat anyagának képzéséhez kiválóbb mennyiségben szolgáltatja a megfelelő anyagokat, míg mások inkább éghajlati sajátosságokkal magyarázták a hegyaljai szőlő nagy cukortartalmát, s az abból sajtolt bor finomságát.
Valószínűleg azonban, hogy mindkettő együtt hatásának köszönhető, vagyis mindkettő nélkülözhetetlen:

  • A trachyt kőzetekből képződött talajféleségek a növényi tápanyagokon kívül előnyös fizikai tulajdonságokkal szolgálják a szőlőkultúrát, nagyfokú hőelnyelő képességüknél fogva nemcsak hamarabb melegszenek fel, mint más talajok, hanem a szőlő érési időszakában naplemente után is sokáig megtartják a meleget.
  • Az éghajlat sajátossága főleg érés tekintetében érvényesül: forró nyár, szép egyenletes ősz, a nappal gyakori kánikula-szerű hőség, s később októberben a deres hajnalokat követő verőfényes nappalok, főleg, ha mindez kellő esőzésekkel váltakozik, beáll az aszú képződés, a hegyaljai szőlőérés koronája.